Bizonyám, felléptem. Csakúgy mint az eddigi években mindig, de most rendhagyó előadást produkáltam. Igazán veszélyes vállalkozás volt egy teljesen új hangszert bemutatni - főleg az én iskolámban - de bevállt. Előadtam egy improvizált előadást a dorombommal!

Az iskolám nem éppen egy minta légkörű létesítmény. Mondhatni elég sok az intoleráns meg... hát bunkó ember, és ha ez valakinek mond valamit, elég sok a cigány. Ezek közül a legtöbb szakmunkásba jár, én az iskola szakközép részébe járok. De az ilyen alkalmak mint a Ki Mit Tud, a Farsang, meg olyanok amikre jelentkezni lehet általában az iskola összevonásával járnak. Már maga az visszatartó erő, hogy nekik játsszak. Hát most kölcsönösen kellemeset csalódtunk azt hiszem.

"...felkészül, Bodnár Dániel!"

   Egy 9./d -s srác egy monológot adott elő az Indul a Bakterházból. Én meg a színfalak mögött ittam meg egy szusszra az egész termosz teámat. A hangszerem már akkor kikezdte a szám, és picit összevéreztem a dorombot. Próbáltam belegondolni mi lenne, ha a vércseppek a nézők közé mennének, inkább letöröltem róla a szendvicsem szalvétájával. Picit izgultam, mert improvizálásra alapult az előadásom, és a motívumokon agyaltam már akkor, hogy mégis könnyebb legyen.

"Most pedig következzék a 11./b-s diák, Bodnár Dániel, aki egy érdekes hangszerrel lép fel, a dorombbal!"

   Kifújtam magam, és már a szívem se vert annyira. Kibújtam a függönyök mögül, és a közönség elkezdett kuncogni... azt hitték tudják mire számítsanak. kimentem, becsuktam a szemem, és játszottam. Dallamokat amiket előtte is játszottam, és dallamokat amik ott helyben születtek. A mások percnél sikerült berezgetnem a mikrofont, így a hangszórókat is - amit én nem észleltem, de állítólag viccesen hangzott. A harmadik percnél eszembe jutott a Pendulum - Mutiny számának végén lévő zenei betét, amit úgy döntöttem beleviszem a játékba. A végén megpörgettem egyszer-kétszer a nyelvem, amitől olasmi hangja volt hogy "Oi-oi-oi-oinnk", és vége. Meghajoltam, és akkor olyan tapsot kaptam mint még eddig soha! Mentem lefele, és mintha hallottam volna 1-2 bekiabálást hogy "VISSZA!" de nem volt elég számomra hogy visszamenjek.
   A színpad mögött úgy ugráltam mint egy hülye: Magasan, dobolva, és vigyorogva. Egyik tanár rámszólt, hogy ne ugráljak mer' lehallatszik... az ünneprontó. Hát, a közönséghez siettem, és fényképeztem tovább a darabot, mert erre kértek. Csak itthon jöttem rá mekkorát kockáztattam... mekkorákat tudtam volna égni esetleg. Szrencse hogy nem ott jöttek elő ezek a gondolatok...

Ha meg tudom szerezni a felvételt róla, igérem felteszem. :3

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.